Nem tehetek róla, hogy világéletemben kóbor állat voltam. Valahol még réges-régen megláttam a napvilágot, ám gyorsan kiderült, nem szeretnek, nem kívánnak. Nem az én döntésem volt, hogy az utcára kerültem, de szó nélkül tűrtem, hogy kirúgnak a kapun. Nem tehetek róla, hogy én is megéhezem néha, jobb híján az utcát jártam, a kukákat bújtam, hátha akad egy falat a számomra is. Biztosan nincs igazam, de azt hittem, jut hely nekem is e széles világon. Ám hiába bánt velem keményen az élet, próbáltam kedves maradni. Odamentem az emberekhez, magasra emeltem orcámat, hogy lássák, kedves kutya vagyok.

...