Sokszor nagyon nagy dilemma, hogy milyen kutyaiskolát válasszunk. Vajon melyik módszer az, ami a legjobban használ a kutyáknak? Mi az, amivel a legjobb eredményt tudjuk elérni?

Én személy szerint minden olyan módszerben hiszek, ami hatásos. Tényleg nincsen sem két egyforma ember és főleg kutyából nehéz találni. Ami az egyiknek bejön a másiknak totálisan rossz hatású is lehet. Nem szeretnék személyes véleményt mondani a különböző módszerek értékelésébe, megtették már helyettem ezt sokan mások. Inkább arról szeretnék mesélni, hogy nekem mint gazdi/oktatónak milyen a jó oktató!

1. "Nem csak a szája jár!"

Én nagyon szerencsés helyzetben vagyok. Amikor megvettem a Dont egyből olyan iskolába kezdtem el járni, ahol az oktatók maguk is átérezték a problémáimat. Hogy úgy mondjam, járt már ő is a cipőmben és tudta, hogyan lehet az én problémáimat is kezelni. Vannak "szolgalelkű" kutyák (itt mindegy, hogy keverék-e vagy sem), akikkel nem sok gond van, hiszen nekik az a boldogság, hogy a gazdi örül. Na nekem nem ilyen kutyám van, meg kellett és a mai napig meg kell vele vívnom a harcaimat. Ezt tényleg csak olyan értheti meg, aki átesett ezeken és ő fogja átérezni. Persze adhatunk tanácsokat úgy ahogy a nagykönyvben megtanultuk, de az még sem olyan...
A másik számomra nagyon fontos rész ennek, hogy tudjuk eredményeket felmutatni. Tényleg "ne csak a szája legyen nagy", hanem igenis mondja, hogy ezen és ezen a vizsgán voltunk és ezt és ezt a minősítést szereztük meg. Ilyen és ilyen versenyen vettünk részt. Én azt vallom, hogy mindenki a saját tollaival ékeskedjen és egy oktatónak kellenek eredmények. Fel kell ahhoz mutatnia valamit, hogy értékelni tudjuk. Addig csak üres beszéd. Ezen dolgozom én is a legtöbbet, hogy a saját ebzetemmel minél több eredményt elérjek.

2. Sok módszert ismer!

Egy nagyon jó oktató barátom (remélem annak nevezhetem), Szöllősi Zsolt szokta mondani, hogy ha egy oktató 50 módszert tud egy dolog megtanítására az jobb oktató, mint aki csak 45-öt. Teljesen igaza van és itt is csak arra tudok utalni, hogy egyik kutya sem olyan, mint a másik. Itt is mondhatjuk, hogy vannak egyetemes módszerek és igen, kezdjük ezekkel az oktatást, de... ne vakarjuk akkor a fejünket, ha nem jön be a jól bevált.

3. Közvetlen és kreatív

Emberek vagyunk.... és ezzel szerintem mindent elmondtam. Van, amikor nem tudunk úgy teljesíteni ahogyan kellene... van amikor az a bizonyos tele van a világgal... van amikor kimozdulni sincsen kedvünk, de a kutya miatt igenis muszáj és van amikor ezt az oktatónak is meg kell értenie, mérlegelnie kell és eszerint átrendezni az aznapi oktatást. Már nem egyszer kerültem én is abba a cipőbe, hogy nem tudtam teljesíteni az oktatónk aznapra kitűzött céljait és amikor nekem kellett átszabnom teljesen az óra menetét, mert éreztem, hogy egy szenvedés lenne végigcsinálni. Minden helyzetre nem tudunk felkészülni, de mindig van pár perc gondolkodási időnk. Az a legfontosabb, hogy mindig tudjunk beszélni a dolgokról olyan mélységben, amit éppen az alkalom megkövetel.

4. Jó kedvű (vagy legalábbis megpróbálja kifelé azt mutatni)

Itt is azzal kezdeném, hogy emberek vagyunk... de egy oktató feladata az, hogy jó légkört teremtsen és kedvet csináljon az órához. Egy pattogó, türelmetlen, nem odafigyelő embertől és mellett nagyon nehéz tanulni. Próbálja félretenni a magánéleti problémáit és rám koncentráljon... azért vagyok ott, hogy tanuljak tőle, nem azért hogy a kirohanásait hallgassam. Talán ez a legnehezebb a másik oldalon, legalábbis nekem oktatóként... hogy hogyan inspiráljak másokat és mosolyogjak, amikor éppen padlón vagyok. Ebben a helyzetben is igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert megérő embereket taníthatok, akik ha kicsit rosszabb a kedvem és persze szólok nekik, akkor nem veszik zokon tőlem a pattogósabb viselkedést, de ennek is van egy határa. Talán itt fejlődtem az idők során a legtöbbet. 

5. Célorientált és "hétköznapokban hasznos"

Manapság már divatosak a millió lépcsős tanfolyamok, aminek a végén majd képesek leszünk valamire. Az első sulinkkal talán ez volt a legnagyobb bajom, hogy azt mondták majd a következő tanfolyam megmutatjuk mit is lehet ezzel kezdeni. Értem én ezt is, hiszen a fizetést ki kell tudni termelni, de könyörgöm, nekem akkor és ott kellett volna a megoldás. Ezért számomra az a legfontosabb, hogy "instant, helyben" megoldást kapjak, hogy merre haladjak tovább, segítsenek a "jó útra lépésben" és akkor beszélgethetünk a vizsgákról meg a következő lépésről. Tudjon segíteni a hétköznapi életben előforduló problémáimon, mert én nem csak egy vizsgapapírt szeretnék a kutyámnak, hanem hogy bárhol el tudjam engedni és betudjam hívni. Szeretném, ha a családom is büszke lenne rá akkor amikor a körükben vagyunk, mert a kutya viselkedésének ők talán a legfontosabb mércéje, hiszen ők veszik észre a változást, amit a kutyasuli hoz az életünkbe.

Összességében elmondhatom, hogy nekem a kutyaiskola és az oktatók nem feltétlenül arra kellenek, hogy egy robotot nevelhessek a kutyámból, aki gyönyörűen dolgozik, de a hétköznapokban elviselhetetlen. A kettő összhangja a tökéletes párosítás számomra. Bizonyítsak a kutyámmal a pályán és az életben is. Én ezt próbálom ötvözni és elérni, mint oktató. Bár nem könnyű, mert egy nagyon jól dolgozó kutyánál az ember hajlamos elfelejtkezni a csínytevésekről a "magánéletben" és egy romboló kutyánál pedig csak ennek a megoldására figyelünk, de ezek azok, amin javítani lehet és kell is...