A háziasításnak egyik legszélesebb körben elfogadott következménye, hogy a kutya képes kötődni az emberhez. Feltételezhető, hogy a kutyák esetében a néhány tízezer évvel ezelőttre (l. pl. Vila és mtsai, 1997) visszatekintő háziasítás erősítette fel az emberhez való függőségüket és kötődésüket (Millot, 1994).

Ainsworth (1969) által készített Idegen Helyzet Tesztben csecsemők kötődési kapcsolatát vizsgálták a szülőkkel. A teszt egy módosított változatát használták fel felnőtt kutyák (Canis familiaris) esetében a gazda irányában meglévő kötődési mintázatának meglétének kimutatására (Topál és mtsai 1998). A teszt során azt vizsgálják, hogy miképp változik meg a kutya viselkedése, amikor idegennel találkozik, illetve magára marad, majd újra találkozik a gazdájával. Ezek a kísérleti manipulációk arra szolgálnak, hogy aktiválják a kutya kötődési viselkedését.

Az elemzések kimutatták (pl. Topál és mtsai 1998), hogy a kötődési viselkedést nem befolyásolja a kutya neme, kora, életkörülményei és fajtája. A megfigyelések során a kötődést 3 fő viselkedési faktor alapján írták le: a Szorongás, az Idegen elfogadás, és a Gazdához való kötődés. További elemzések megerősítették, hogy a kutya kötődési viselkedése megfelel a kötődéssel szemben támasztott hármas kritériumnak: (1) veszély esetén a gazdát tekintik menedéknek, (2) gazdakereső-viselkedést mutatnak szeparációkor, (3) specifikus viselkedésformákat mutatnak a gazda irányába. A kutyák igénye az emberekkel való kapcsolat iránt növekszik, ha nincs lehetőségük kapcsolatokat kiépíteni emberekkel az életükben az idő egy hosszabb szakaszában (pl. menhelyen). Egy rövid ideig tartó emberrel való kapcsolat már elegendő arra, hogy az ilyen kutyáknál is aktiválódjon a kötődési viselkedés. Erre mutatott rá menhelyi kutyák vizsgálata az Idegen Helyzet Tesztben (Gácsi, és mtsai 2001). Két eltérő tapasztalattal rendelkező kutyacsoportot hasonlítottak össze. Az egyik csoport a tesztet megelőzően összesen 30 percig 2 napra elosztva találkozhatott egy ismeretlen emberrel („újgazda”), míg a másik csoportba tartozó kutyáknak nem volt ilyen tapasztalata. Az „újgazdás” kutyák a tesztben gyorsan és jól megkülönböztették a két embert (újgazda illetve idegen), azaz már egy rövid tapasztalat elég volt számukra ahhoz, hogy az „újgazdát” ismerősnek tekintsék. Ezek a menhelyi kutyák több fizikai kapcsolatot kerestek a belépő „újgazdával”, mint az idegennel. A kilépő ismeretlent ritkábban követték, az „újgazda” jelenlétében kevesebbet álltak az ajtónál. A vizsgált során kiderült, hogy az újgazdás kutyák jól mutatják a kötődési viselkedés karakterisztikus jegyeit (biztonságos-bázis hatást, a közelség és a kapcsolattartó keresést, és konkrét választ a szétválasztásnál). Az újgazdás kutyák esetében az gazdától való szeparáció és újratalálkozás során aktiválódott a kötődési viselkedés laboratóriumi körülmények között.

A kutya gazda irányába mutatott kötődési viselkedés azon jellemvonások egyike, amelyek esetében felvethető az emberi meglévővel való evolúciós párhuzam, esetleges konvergencia. Ezt támasztja alá, hogy a kutya-ember kapcsolatok formái és megnyilvánulásai sok szempontból összevethetőek a szülő-gyermek kapcsolattal (Collis, 1995; Topál és mtsai., 1998).