Képzeljünk el egy más világot. Egy újat, csak valahogy mégis ugyanaz, mint a régi.

Hogy is lehet ez? 

Egy vagyis több összetevő hiányzik, vagy inkább hiányoztak az életemből. Végül is kinek teljes az élete, nem?! Hát igen, az egyik nap belecsöppentem egy olyan dologba, ahol egy élő-mozgó- és önálló tudattal rendelkező valami toporzékolt előttem és minden megváltozott.

Az első találkozás: első alakalomra vagy fél tőled, vagy tipikusan a felsőd és a nadrágod 76,5%-át összesározza, pedig te szépen megkérted azt a valamit, hogy ne tegye. De megtette. 

Nem tudod hova tenni. Egyszerűen nem. Persze voltál biológia órán, megértetted, hogy emlős, meg hogy szőrös, de a mozgáskultúrája és a viselkedése azt fogja elárulni, hogy ez bizony egy boszorkány által elvarázsolt kisgyerek. Főleg, amikor meglátod, hogy a mami vagy papi megengedi, hogy az ágyába aludjon, vagy beleegyen az ételébe. Vagy éppen ellenkezőleg, hogy mindig a sarokban ül és bizony csöndben van ez a másik véglet, mert van, ahol bizony szigor van. Igen ismétlem csöndben van, Hölgyeim és Uraim egy ebzet ilyenre is képes. 

Gyerek ez, de nem a miénk!

Többnyire más kutyák leszármazottja, bár bizonyos esetekben nem vennék erre mérget.

Igenis a kutya hasonlít a gazdájára. Annak mentalitását, vérmérsékletét és ritmusát veszi fel. Vannak, akik cuki ölebeket nevelnek, vannak akik vérre szomjazó gépezeteket fabrikálnak továbbá léteznek, azok akik minden egyes cseppjét energiájukat a szerzeményükbe ölik, ezek a maximalisták és (dobpergést kérek) vannak, akik csak vannak. Legalábbis én ezt így tudnám behatárolni, ha valaki megkérne, hogy skatulyázzak. 

És, hogy mi a különbség a két világ között?

Az, hogy vagy van kutyád vagy nincs? Az, hogy mennyire vagy előítéletes magaddal szemben, hogy mit is lehetne legjobban kihozni a kettőtök kapcsolatából?! És ez a helyzet a  kutyák olyan szintű közelsége, hogy megértsük, hogy ezek a lények a lelkünk egy mély bugyrának kiterjesztései. Szokták mondani, hogy a kard a harcos egy része, nem csak egy fémdarab. Valahogy így van ez itt is. Ezek a teremtmények nem a gyerekeink, nem is a rabszolgáink, hanem a kutyáink. Mi meg a gazdái nekik.

Észre se vettem, de alattomos módon az életemmé vált.


Olyan ez, mint valami drog, vagy olyan szokás, mely szépen lassan belekúszik az ágyunkba és ott alszik velünk. Eleinte még megpróbálod le-le rugdosni, de szemtelen módon megvárja míg elalszol és pofátlan módon beoson, az életed részévé válik. És miután a "kis véreb" nélkül mész, hiányzik, továbbá odafigyelsz, hogy az utcán kikerüld az elejtett zsömlét, ne hogy felvegye. Várod, hogy találkozz vele, mert bizonyára hiányoztál neki, stb.  Azaz integrálódik az áramköreidbe a kutya. A farkasok még nem voltak képesek erre, de a kutyák alkalmazkodtak és cukivá, engedelmessé és szeretetre méltóvá alakultak, hogy este, amikor nem figyelünk az életünk részesévé váljanak. A kis sunyik. 

Végül egy jó tanács, ha valaki igazán elkötelezett és megteremtette a feltételeit egy mellette élő kutyának, akkor ajánlani tudom, hogy vágjon bele. Nem lesz egyszerű, de megéri, mert életünk remekműve lehet a mi és kutyá(i)nk között lévő harmonikus együttélés.