Minden a gazdán múlik! - mondták régen, azóta ez a mondat kibővült azzal, hogy: Minden a gazdán múlik és a választott kutyaiskolán! De hogy is van ez?

Szerencsére abban a világban élünk, ahol rengeteg dolog közül tudunk választani, az élet minden területén. Ez nincsen másképpen a kedvencünkkel sem. A tenyésztőtől kezdve, a táplálásán át a kutyaiskoláig millió lehetőségünk van a választásra.

Nagyon sok újságcikk, blog, hozzászólás, nyílt nap segít minket abban, hogy eldöntsük milyen iskolába is szeretnénk járni a kedvencünkkel! Az idők során a kutyakiképzés is egyre kifinomultabbá vált és már nem is a kutyákat képzik igazán, hanem a gazdákat, hogy hogyan képezzék a kutyáikat. Régen elvitte az ember a kiképzőhöz a kutyát, az "belerakta azt a tudást, amit mi szerettünk volna" és mi pedig boldogan élhettünk tovább, a kiképzett kutyánkkal. Most már hétvégéi program lett a kutyaiskolába járás.

De hogyan alakult ez ennyire át?
A válasz a társadalmi szokások változásával magyarázható. Régen jobbára falun vagy nagyon vagyonos emberek tartottak kutyát. Egyfajta státusz szimbólum volt mindkettő, hiszen ha volt kutyád nem törtek be hozzád, vagy ha volt kutyád, elég pénzed volt eltartani. Ennek a hétköznapivá válását követve alakultak meg a gazdi barátabb kutyaiskolák és az univerzális módszerek.

Mindig minden kutyára jók ezek?
Tapasztalatom szerint nem. Van olyan tanítási módszer persze, ami a nagy többségnek beválik, de ha egy "nem átlagos kutyánk van", akkor kifogunk lógni és nem találjuk a helyünket. Ezért is kell minél többet kipróbálni és tapasztani.

Nálunk ez hogyan működik?
A mi iskolánk eléggé kilóg a sorból, mert két rettenetesen különböző módszert hoztunk össze. Kiképzőtársam, Szöllősi Zsolt, a régi munkakutyás vonalat képviseli, míg én inkább sportkutyás vagyok. Mindkettőben vannak hasonlóságok, de nagy különbségek is. 
Nagyon fontos, hogy minél biztosabb alapokra építkezzünk egy kutyánál, ha ez megvan, akkor onnan nehéz elrontani. A fegyelmet és a játékosságot kell olyan összhangba hozni, amit a gazdi is mindig tud teljesíteni és a kutyának is lelkesítő a tanulás közben.

Hogyan lehet ezt a kettőt összekombinálni?
Én azt mondom nagyon egyszerűen. Amíg tanulási szakaszban minden folyamatot segítünk és nem várunk el tökéletes munkát, ennek végeztével igenis meg kell követelni azt, amit megtanítottunk a kutyának.
Persze ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy a tanulási szakasznak mikor van vége? A legtöbben nem tudják elválasztani ezeket és éles átmenetet tesznek ezekbe a szakaszokba. Gondolok itt arra, hogy egy nap még jutalomfalattal tanítja a kutyát, a másik nap már jutalomfalat nélkül várja el a feladatot. Ez így a legrosszabb.

Hogyan lehet akkor a jutalomfalatot elhagyni?
Azt szokták mondani, hogy mindig a csúcson kell abbahagyni. Na itt ez pont nem igaz. Egyedül csak a vizsgán, versenyen lehet teljesen elhagyni a falatot, előtte csökkentett mennyiséggel kell dolgozni és részenként gyakorolni falat nélkül a feladatokat. 

Ez az a pont, ahol a kutyaiskola igazából képbe kerül. Itt tudunk a legtöbbet segíteni a kutyatulajdonosoknak, hogy hogyan ne rontsák el. Mi a sulin megmutatjuk hogyan is kell csinálni, de a több már mind a gazdán múlik. A gyakorlás, az odafigyelés az, ami előre visz egy munkát, meg a kutyaiskolán eltöltött órák száma. Ezért mondjuk mindig azt, hogy minél előbb elkezdik az iskolát, annál könnyebb lesz később, mert így előre ki lehet küszöbölni a hibákat.